Nyájas Olvasó

olyan dolgokon kattog, mint a lakásfelújítás, a terhesség meg a szoptatás, engem meg péntek óta basznak felhívni, mert csak. A magánéletemben örökké 2005 van.

Novemberi délelőtt lefoglaltam két repjegyet Rómába. Holnap megyünk a húgommal, de csupa szorongás vagyok, bűntudatom van, hogy ennyi pénzt elbaszok, miközben egy fizetésből élünk a fiúval, utálom magam, mert míg ott vagyok, nem haladok a munkámmal, és valahogy úgy érzem, az, hogy három napja ömlik belőlem a takony, egyfajta büntetés, mert egy tékozló, lusta szar vagyok, aki nem érdemli meg a pihenést…és még az is szöget ütött a fejembe, hogy mi lesz a kutyával, ha lezuhan velem a repülő. Valahol 25 és 30 között mindig szorongó, kikapcsolni képtelen kis robottá változtam, csak tudnám, mikor.

Ehhez képest viszonylag fosadék év volt. Legyünk is túl rajta gyorsan, aztán jöjjön végre valami jó.

Adott kontextusban ez azt jelenti, ezek miatt a random emberek miatt veszik el egy csomó szabad délutánom, csak hogy együtt legyek ezekkel a random emberekkel, és meghallgathassam tőlük ötszázadszorra is, hogy mennyire sovány vagyok.

Minden évben magamtól kapom a legjobb karácsonyi ajándékokat.

Miért nem akarok hazamenni karácsonykor. Talán ha nem a kanapén kéne aludnom a hideg nappaliban, mert a régi szobámból anyám gardróbszobát csinált, talán ha a félrészeg rokonaim nem éreznének késztetést rá, hogy bírálják az életvitelemet pusztán olyan alapon, hogy többet keresnek nálam, talán ha le lehetne ülni otthon egy eldugott sarokba, anélkül, hogy baszogatnának, és ha nem kéne újból kitenni magam annak, ahogy a terhes barátnőm a harminc feletti szülés beláthatatlan veszélyeiről beszél, nos, akkor szívesen mennék. Így csak nyűg az egész.